A mai nap több szempontból is nehezen indult, először is Dani hajnali 11 körül kirángatott az ágyból, aztán az idegenrendészettel gyűlt meg kicsit a bajom. Azt gondolná a fejlett európai uniós öntudattal rendelkező ember, hogy minden pikk-pakk megy, merthát hányszor és hányszor elismételte már különböző vizsgákon az alappilléreket, mesélt a személyek és áruk szabad áramlásáról, az egyenlő bánásmódról, és a többi. Aztán megérkezik Katalán földre az idegenrendészetre, ahol először is keresztülverekszi magát 3 egyébként nagyon kedves rendőrön, mire audienciát nyer az ügyintézőnél. Eddigre már háromszor elmondta, hogy igen, Magyarország tagállam. A rutinos vizsgázó ennél trükkösebb kérdésekre is fel van készülve, de ezekre nem kerül sor, így bodogan járul az ügyintéző elé, akitől mintegy formalitásként megkérdezi, hogy "Do you speak English?", amire egyértelmű igent vár, merthát ez itt a foreign police. Ezzel szemben egy nagyon határozott NO a válasz, de nem azért, hogy legalább ezt angolul adják a tudtára, hanem mert spanyolul is így van. Innentől kezdve nehezített pályán megy a küzdelem a mogorva és cseppet sem segítőkész ügyintéző ellen, akinek esze ágában sincs kiadni a szükséges dokumentumot. Minden válaszomat gyanakvással nyugtázza, és egy ponton azt is megkérdezi, hogy miért nem beszélek rendesen spanyolul, ha már itt akarok élni. Na, nem is jutottunk dűlőre, visszaküldött még egy körre a leendő munkaadómhoz. Nyilván szeretne újra látni, amiért nem is hibáztatom.

A délelőtti és koradélutáni kellemetlen percekért azonban többszörösen is kárpótolt a Sagrada Familiában tett délutáni látogatásunk. Többször jártam már itt, de mindig ugyanannyira lenyűgöz a szépsége.

A toronyban viszont én is most voltam először, igaziból ez leginkább kilátóként funkcionál, és jópofa látni a tornyok tetejét is közelről. Felfelé mindenki lifttel érkezik, lefelé pedig a lift és a 427 lépcső között lehet választani. Mi a lépcsőket választottuk, így tovább gyönyörködhettünk a kilátásban és a lépcsőházban, ami megéri azt a sok misét, aminek már tanúja lehetett. Miután leértünk, bolyongtunk még egy kicsit a bazilikában, és beültünk az iskolapadba is, ahol az építkezés kezdetétől a környék diákjai és az építőmunkások csemetéi is tanultak.

Este még elmentünk a tegnap kiválasztott lakásba, meggyőzödtünk róla, hogy jól választottam, mert a lakás szépül, a leendő lakótárs pedig még mindig nagyon aranyos, megint kaptunk vacsit.

A desszertet, a nagyon nagyon nagyon kedvenc churrost pedig már a szállásunk előtti padon, egy narancsfa alatt fogyasztottuk el.