Nyílt levél a rajongókhoz.

Kedves olvasó, az alábbi sorok megtörtént eseményen alapulnak és nem a képzelet szüleményei, ha mégis ilyesmit vél felfedezni olvassa el újra ezt a bekezdést.

Mikor felkeltünk a nap ragyogott. A felhők felett ugyanis egy igen borús napra ébredtünk. A házigazdánk esernyőket akasztott a kilincsre hogy „ha esetleg nem lenne nekünk akkor ne ázzunk el” - ez a fajta mentalitás érezhető az egész városban, eddig akárkivel találkoztunk mindenhol mindenki barátságos és segítőkész volt.
De persze matematikai és statisztikai alapon előbb utóbb bele kellett futnunk „abba az 1be” aki igyekszik a Katalán vendégszeretetről alkotott véleményünkre rácáfolni, rárondítani.
Ugye tegnap írtam hogy mentünk rendőrségre ügyet intézni de elhajtottak hogy előbb kell ez meg az és aztán jöjjünk vissza - mivel beszereztük ezt meg azt így ma visszamentünk és rögtön kaptunk egy sorszámot is amit nemsokára hívott is „az az 1” - sok beszédnek sok az alja a lényeg hogy az Idegenrendészeten dolgozó hölgy nem beszél angolul egy mukkot sem(!!!), olyan agresszív mint egy kölykeit őrző vaddisznó (na jó nem degradálom a vaddisznókat) és kifejezetten ellenszenvvel viseltetett a külföldiek iránt - egy szó mint száz ismét el lettünk hajtva és nem kicsit mogorván hagytuk magunk mögött immáron 2. alkalommal a rendőrséget.
No de hogy ne csak durcáskodjunk egész nap gondoltuk turistáskodunk egy kicsit ha már itt vagyunk és mi mást nézne meg az ember legelőször Barcelonában ha nem a Sagrada Familia-t.

A sorbanállás a belépőért nem tartott negyed óránál tovább (javaslat: neten érdemes megvenni) és már be is jutottunk, felvértezve magunkat a nagyon oldschool-nak ható fejhallgatóval és a nyakba akasztható audio-guide-al amiből sok érdekes dolog kiderül például hogy a templomot már több mint száz éve építik, Gaudit egy villamos ütötte el és amúgy az általa tervezett templomban van eltemetve. Az épület monumentális kívülről de belülről még hatalmasabbnak tűnik, egyszerűen grandiózus. Sorolhatnék még ilyen és hasonló szavakat de be kell vallanom hogy szavakkal nagyon nehéz leírni azt a szépséget és élményt amit a sok színes üvegen át beszűrődő napfény vagy akár csak maga az arhitektúra okoz, ezt tényleg látni kell.

A toronyba feljutás opcionális (nincs benne a belépő árában) mi persze ezt az opciót választottuk és egy aprócska lifttel fel is cipeltettük magunkat majdnem a tetejéig és onnan még lehetett kicsit felfele sétálni onnan viszont már csak lefele vezet az út.
A lejutásra 2 lehetőség van, vagy az előbb említett liftet kell megvárni (6-7 ember fér el benne) vagy lehet a 427 lépcsőn lesétálni.  
A (nagyon) szűk csigalépcsőn lassú a haladás de a lőrés szerű ablakokon át kitekintve a panoráma kárpótol a fáradtságért (tériszonyosoknak és klausztrofóbiásoknak nem ajánlott)
Regényt tudnék írni az építészeti megoldásokról, a tornyokról vagy a belső tér kialakításáról de a képek jobban megmutatják amit én nem tudok élethűen visszaadni.

Amit érdemes még megnézni az a templomhoz tartozó iskola és nicsak, a tanár úr épp órát tart.

Eme nagy látványosság megtekintése és megmászása után már csak egy dolog volt hátra, el kellett mennünk Babakusz uj szálláshelye kulcsaiért a perui lányhoz akivel az első nap találkoztunk.
Nála kicsit elidőztünk, ettünk ittunk jót mulattunk majd irány haza blogot írni de azért előtte még kellett egy adag churros-t is enni amit bizonyítandóan lefotóztunk és publikáltunk a galériánkban.
Ez volt a 4. nap röviden és tömören, remélem ti legalább annyira várjátok az 5. napunkat mint mi.

A mai nap több szempontból is nehezen indult, először is Dani hajnali 11 körül kirángatott az ágyból, aztán az idegenrendészettel gyűlt meg kicsit a bajom. Azt gondolná a fejlett európai uniós öntudattal rendelkező ember, hogy minden pikk-pakk megy, merthát hányszor és hányszor elismételte már különböző vizsgákon az alappilléreket, mesélt a személyek és áruk szabad áramlásáról, az egyenlő bánásmódról, és a többi. Aztán megérkezik Katalán földre az idegenrendészetre, ahol először is keresztülverekszi magát 3 egyébként nagyon kedves rendőrön, mire audienciát nyer az ügyintézőnél. Eddigre már háromszor elmondta, hogy igen, Magyarország tagállam. A rutinos vizsgázó ennél trükkösebb kérdésekre is fel van készülve, de ezekre nem kerül sor, így bodogan járul az ügyintéző elé, akitől mintegy formalitásként megkérdezi, hogy "Do you speak English?", amire egyértelmű igent vár, merthát ez itt a foreign police. Ezzel szemben egy nagyon határozott NO a válasz, de nem azért, hogy legalább ezt angolul adják a tudtára, hanem mert spanyolul is így van. Innentől kezdve nehezített pályán megy a küzdelem a mogorva és cseppet sem segítőkész ügyintéző ellen, akinek esze ágában sincs kiadni a szükséges dokumentumot. Minden válaszomat gyanakvással nyugtázza, és egy ponton azt is megkérdezi, hogy miért nem beszélek rendesen spanyolul, ha már itt akarok élni. Na, nem is jutottunk dűlőre, visszaküldött még egy körre a leendő munkaadómhoz. Nyilván szeretne újra látni, amiért nem is hibáztatom.

A délelőtti és koradélutáni kellemetlen percekért azonban többszörösen is kárpótolt a Sagrada Familiában tett délutáni látogatásunk. Többször jártam már itt, de mindig ugyanannyira lenyűgöz a szépsége.

A toronyban viszont én is most voltam először, igaziból ez leginkább kilátóként funkcionál, és jópofa látni a tornyok tetejét is közelről. Felfelé mindenki lifttel érkezik, lefelé pedig a lift és a 427 lépcső között lehet választani. Mi a lépcsőket választottuk, így tovább gyönyörködhettünk a kilátásban és a lépcsőházban, ami megéri azt a sok misét, aminek már tanúja lehetett. Miután leértünk, bolyongtunk még egy kicsit a bazilikában, és beültünk az iskolapadba is, ahol az építkezés kezdetétől a környék diákjai és az építőmunkások csemetéi is tanultak.

Este még elmentünk a tegnap kiválasztott lakásba, meggyőzödtünk róla, hogy jól választottam, mert a lakás szépül, a leendő lakótárs pedig még mindig nagyon aranyos, megint kaptunk vacsit.

A desszertet, a nagyon nagyon nagyon kedvenc churrost pedig már a szállásunk előtti padon, egy narancsfa alatt fogyasztottuk el.

Ma nagyon eseménydús napunk volt, rengeteg mérföldkővel, nem is tudom, melyikkel kezdjem. Megyek akkor fontossági sorrendben, a legeslegfontosabbal kezdve:

1. Desigual törzsvásárlói kártya (és ruha) tulajdonos lettem!!

Most itt jó néhány helyet ki kellene hagynom, hogy érzékeltessem ennek a fontosságát, de folytatom mégis azzal, hogy

2. Sikerült eldönteni a nagy lakás kérdést :) Végül nyert az óriási terasz, és a nagyon kedves leendő lakótárs, így a perui Ceciliával fogok együtt lakni egy barátságos kis lakásban. Már tervezgetem, hogy milyen növényeket és bútorokat tehetünk majd a teraszra, és remélem, a fél életemet ott élem majd nyáron.

3. Vettem havi bérletet a tömegközlekedésre, így a turista státuszból hivatalosan is kiléptem.

4. Bejelentettem a rendőrségen, hogy két éve elhagytam az itteni személyimet, és csak kicsit mosolyogtak meg, amiért ezt csak most mondom. A rendőrségen azt is megtudtam, hogy a nevem Nátóul alfa tango sierra, alfa doble november alfa. Ha valaki ezután szóvá tenné, hogy milyen rövid a nevem, az szólíthat így :)

A délután végre turistáskodással telt, szerencsére végül a nap is kisütött, úgyhogy nagyon jót sétáltunk a belvárosban és a tengerparton. Mivel ennyire szép volt a nap, és mert egy kép többet mond ezer szónál, ma egy több tízezer szavas bejegyzéssel készültem :)

A sétát a kikötőnél kezdtük, ahol ilyen szépen sorakoznak a kis csónakok:

Aztán találkozunk ezzel a jómadárral, akit néhány percen keresztül végigkísértünk, ahogy minden padnál bepróbálkozott, hátha kap egy kis kenyeret - vagy lazacot. Itt még csak pózol.

Itt már egyértelműek a szándékai:

Most olyan, mintha nem is figyelne, de nézzétek, merre áll a szeme!

Eddig sajnos sikertelen volt, most próbálkozik máshol:

Már-már szemrehányóan néz

Aztán eloldalog, és a következő padnál próbál szerencsét

Aztán innen is sértődötten továbbáll, mostmár csak hátulról hagyja magát fotózni

Kis sirály barátunkat hátrahagyva tovább sétáltunk egy bevásárlóközpont felé, és készítettünk egy szelfit. De tényleg szelfit.

Tényleg

Aztán üldögéltünk a parton, néztük a kutyát sétáltató embereket és a szörfösöket, akik nagyon elszántan gyakoroltak a hűvös víz ellenére. Ez pedig a híres W hotel a partról, a napszemüvegemen keresztül fotózva :)

Mert ma ilyen szelfizős napunk volt. Van egyébként most egy horror cirkusz Barcelonában, mindenhol hirdetik, gondolkodunk, hogy jelentkezünk bohócnak...

Ez pedig egy nagyon elégedett pillanat, tengert bámulós.

Prológus.

Sokan ismerik azt a kifejezést hogy csak azt hidd el amit látsz ne azt amit hallasz. Jelen esetben még ezt se kellett volna ugyanis az alkotó akár meg is vezetheti a műértő közönséget. Ezt teheti direkt önös érdekből a tények elferdítésével vagy például előre be nem tervezett események miatt amik a mű elkészülte után történnek meg.
Lásd tegnapi bejegyzésem amit úgy zártam hogy „aludni tértek” és igenis én úgy terveztem hogy ez fog következni de az élet (értsd: Babakusz) közbeszólt ezért a 3. nap eseményei a 2. nap végénél folytatódnak.

Bevezetés.

Az alvás mámorító közelsége szinte megrészegítette és a pihenés pihe-puha felhője már halvány ködfátyollal burkolta elméjét, szemei lassan lecsukódtak de nem, nem szabad még aludni mert menni kell. Last minute változás a tervben, a Vis Major definíciója.
Az öltözködés után a kellemes meleg otthon elhagyása és lecserélése a hideg és szeles barcelóniai utcák meghódítására nem épp leányálom, s ő se nem aludt se nem volt leány.
Párjával egy kis kiruccanásra mentek a Las Ramblason át a kikötőig helyi seftesek hadán keresztül akiknek feltett szándékuk volt hogy beinvitálják őket egy night-clubba vagy épp ki tudja honnan szerzett sört, füvet vagy egyebet adjanak el nekik. Mondanom sem kell hogy persze nem jártak sikerrel egyik hadművelettel sem.

A fiú morgása ellenben az esti város fényei láttán kámforrá váltak és helyét átvette a turista-üzemmódnak nevezett állapot amikor a megtett távolság és az ellőtt képek száma fordítottan arányos.

Ez a túra viszont nem tartott sokáig a korábban említett szél és hideg miatt és az utolsó metróval szépen haza is robogtak hogy mostmár tényleg jól kialudhassák magukat.

Tárgyalás.

A várva várt 3. nap szokásos módon későn indult, ebéd körül sikerült először táplálékhoz juttatni a szervezetüket mégpedig churros formájában ami nem más mint kisütött fánk-tészta, alakja hosszúkás és elfogyasztása csokoládéval ajánlott. Utána egy kávé elfogyasztása csak akkor javasolt ha nem szúrja a szemed :)

A mai napi terv még az ügyintézés jegyében indult, egy évekkel ezelőtt elveszített okmány miatt keresték fel a közeli rendőrörsöt de a spanyol ügyintézés valószínűleg tanult a magyar rendszertől mert természetesen azt ott nem lehet így elintézni hanem menj el B-be majd fizess be pénzt aztán kérj időpontot és gyere vissza a kiindulópontra.
Így a kétfős kiscsapat elment B-be ahol kiderült hogy további lépések nem szükségesek és rögtön mehettek volna vissza A-ba de mivel itt is csak korlátozott ideig működik az ügyintézés így erre majd visszatérünk holnap.
Viszont ha már nem volt mit tenni gondolták megnézik azt amit az éjjel igyekeztek szemügyre venni csak most nappali fénynél így újra a Las Ramblason kötöttek ki ahol a sefteseket felváltották a hömpölygő turistahordák, a sötétet a ragyogó napsütés, a szelet a … na azt konkrétan nem váltotta fel semmi az ugyanúgy fújt továbbra is.
Több nevezetes épületet és szobrot is sikerült lencsevégre kapniuk, barátkoztak a helyi állatvilággal és a téli ruházat megrökönyödésére még a tengerpartra is kiültek kicsit.

Befejezés.

It was a good day. :)

Ha az ember melegebb éghajlatra megy, az vagy azért van, mert küldik, vagy azért, mert az eredeti helyén fázik. Rám a második verzió igaz (bár ez azért nem zárja ki az első lehetőséget sem), ezért némiképp zokon vettem a mai hideg, szeles időt. Na de ennyi elég is a panaszkodásból, természetesen ettől függetlenül még ez a kedvenc városom.

A mai nap a tegnap elmaradt alvás pótlásával, délután pedig főleg lakásnézegetéssel telt. Sok szimpatikus embert és szép lakást láttunk, de a tökéletes (angolul beszélő) lakótárs+klassz szoba+jó környék+nagy terasz+liftes ház+közel a munkához kombinációt még nem találtuk meg, és az az érzésem, hogy a fentiek közül valamelyikről le kell majd mondani. Egész nap azon gondolkodtam, hogy melyiket tudnám legkönnyebben feladni, de még nem jutottam magammal közös nevezőre.

Igaziból kettő lehetőségre szűkítettem a kínálatot, és egész nap ezen dilemmáztam.

1. nagyon nagyon kedves, de angolul nem beszélő perui lakótárs + liftes ház + naaaaagy terasz + közepesen közel a munkához + közepesen jó környék + elég jó szoba

2. nagyon kedves, angolul is beszélő lakótárs + teraszos kert + közepesen jó környék + elég közel a munkához + cuki kutya és macska + nagyon szép fürdőszoba és nappali. Viszont nagyon, de tényleg nagyon kicsi saját szoba, amit még egy udvariatlan kollégiumi szoba is kicsúfolna, aki nem tudja, hogy a kisebbet nem szabad bántani.

A nap sikerélménye ma a bankszámla nyitás volt, ami önmagában azért annyira nem nagy teljesítmény, viszont sikerült végig spanyolul beszélgetni a bankban. Még mindig hihetetlen, hogy mennyire barátságosak itt az emberek, a bankban például, amikor kiválasztottam egy Menorcát ábrázoló képet a kártyámra, a bankos hölgy elmesélte, hogy volt ott nyaralni, ahol a kép készült, és rögtönzött is nekem egy térképet, amire berajzolta nekem a legjobb strandokat és a naplemente nézős helyeket, arra az esetre, ha majd mennék. 

A sikerélmény aztán kicsit alábbhagyott az étteremben, ahol az elénk tett étlapot sem szótár, sem google translator, sem a pincér segítségével nem sikerült lefordítani, úgyhogy eléggé hasraütés-szerűen választottunk. Viszont a hasra ütéskor már óriásit kondult a pocakunk, úgyhogy így is elégedettek voltunk a menüvel. 

A nap további része aztán további internetes lakásnézegetéssel telt, a turistáskodás még kicsit várat magára, de hamarosan jön az is :)

Ez pedig az utcánkban álló egyik narancsfa, és a nagyon jellegzetes katalán zászlók, amik rengeteg erkélyre ki vannak téve a városban.

A februári nap már régen az égen ragyogott mikor hőseink felkeltek az első kimerítő nap utáni kóma szerű alvásból. A nagy sárga égitest sugarai erősek voltak és azt a csalafinta érzést keltették hogy nincs szükség télikabátra de az erős szél gyorsan meggondolásra kényszerítette még a legelhatározottabbakat is.

A szinte-szomszédban tett gyors lakás-vizit és egy életmentő kávé után a duó nekivágott egy a város távolabbi pontján felkínált szoba meglátogatásának.

A barceloniai metrón dél körül már nem a munkába siető tömeggel szembesül az ide látogató így se tömegre se nagy várakozásokra nem kellett számítani és így viszonylag rövid időn belül megtalálták a szóban forgó ház bejáratát.

A lakást hirdető lány egy zenetanár aki saját bevallása szerint nem tud énekelni de annál inkább szeret modern zenét oktatni billentyűs hangszeren, állandó társa egy Brownie nevű kutya és egy jelenleg hasmenéssel küzdő cica aki az érdeklődés dacára inkább aludt a sarokban.

Következő állomás egy be nem tervezett óra volt a helyi bankban ahol Babakusz új számlára tett szert mivel a régi mint kiderült megszűnt létezni.

Az éhség nagy úr, ezt tanúsíthatja mindenki aki valaha volt már farkas-éhes viszont nem minden étterem van felkészülve angol nyelvű menüvel illetve ha olyan turista érkezik egyszerű spanyol szótárral amiből hiányoznak a Katalán nyelvben használt nevek és kifejezések akkor egy kívülálló nagyon szórakoztató barchoba játékot nézhet végig a pincér és az éhes turisták között.

A megfelelő mennyiségben elfogyasztott étel viszont kellőképpen ellustítja az embert ezért két hősünk visszatért a főhadiszállásra tanácskozásra és hogy még produktívabban teljék az idő elhatározták hogy kalandjaikat blog formájában megosztják családjukkal, ismerőseikkel és így született meg az annadani.blog.hu oldal ami a fent említett 2 hős napjait meséli el 2 különböző nézőpontból.

A csillagos ég alatt pár cigaretta és pilóta-keksz elfogyasztása után hőseink nyugovóra tértek hogy újult erővel vághassanak neki a harmadik napnak.

A várakozásoknak megfelelően a bőröndöket valamikor éjjel 1 óra felé cipzároztuk be, de azért annyira nem, hogy két és fél óra múlva, az induláskor, még ne tudjunk beléjük gyömöszölni ezt-azt.   
A szinte alig ellenkező cicákat még jól megszeretgettük, aztán nekivágtunk az éjszakának. Nem sokkal később én a duty free shop-ban kirobbanó örömmel megvásárolt peanut butter cups-tól és a nyugi bogyóktól mámorosan el is aludtam, így a repülőtérről szokás szerint teleportáltam, és legközelebb már Barcelonában nyitottam ki a szemem. Egy dupla kávé után pedig már összetett mondatok megfogalmazására is képes voltam.

A szálláshelyünkre kisebb viszontagságok után elég gyorsan eljutottunk, ebben segítségünkre volt egy mobiltelefon bolt tulajdonosa, aki a telefonjával valameddig elnavigált minket, ahol pedig a szárnyai alá vett minket egy helyi színész, aki a két kutyáját és minket egészen a szálláshelyünkig sétáltatott.

A házigazdáink és a rajtunk kívül még itt megszálló francia hölgy is nagyon barátságosak, ahogy egyébként mindenki más is, akivel ma találkoztunk, a kisboltosoktól a lakáskiadókig. Az egyetlen fájdalmam, hogy akármikor spanyolul próbálok kommunikálni, angolul beszélnek vissza nekem ezek a szemtelen katalánok.
Nagyon kedves környéken lakunk, az utcában a narancsfák szépen megférnek a graffitik mellett, úgyhogy mindenki boldog. Dani már magyar graffitisek alkotásait is felfedezte, úgyhogy mindketten otthon érezzük magunkat.

Miután elhelyezkedtünk, kezdődhetett a lakásnézés. Szerencsére az utolsó pillanatban megtaláltam otthon az útlevelemet, így sikerült spanyol telefonszámot szereznem, mert ahhoz bizony a személyi nem elég. Ezután már csak a Whatssap-ot kellett beizzítani, merthogy itt az a kommunikáció elsődleges csatornája. Így az embereknek nincs a fülükhöz tapadva a telefon, viszont a lába elé sem néz senki.

Az első és eddig kedvenc lakás, amit meglátogattunk, egy nagyon helyes környéken van, kicsit messze a belvárostól, cserében csendes, a szomszédok papagájait kivéve. Egy nagyon kedves perui lány fogadott minket, sőt, meg is vendégelt, ami számomra teljesen lenyűgöző volt.

Összességében mindenhol kivételes vendégszeretetet tapasztaltunk, ami a napsütéssel, a tengerrel, a város szépségével és az ibériai sonkával együtt egy tökéletes várost eredményez :)

Hajnal. Sötét volt és hideg. Hőseink nem tudták mi vár rájuk ha kilépnek a meleget árasztó és ismerős otthon falai közül de a fáradtság és alváshiány eltompította eme felelem gondolatat így álmosan de bátran vágtak neki a nagy kalandnak.

A sárgára színezett taxi egészen a Madách térig repítette őket ahol már egy otromba nagy fehér busz várt rájuk ami Vecsés legfőbb bevételi forrásáig, a sokak által a mai napig is Ferihegyi reptér néven nevezett épület bejáratáig kísérte őket.
A repülőgépre való feljutást az sem akadályozta meg hogy szokás szerint a hangárban kellett kicsit fagyoskodniuk de ez legalább elég időt adott a gyógyszernek Babakusz szervezetében hogy hatni kezdhessen és mire a nagy fém-madár gyomrában helyet foglalhattak már javában tette a dolgát minek következtében ő az út nagy részét végigaludta. Nem úgy mint párja akinek csak minimális alvás adatott meg de cserébe kárpótolta önmagát egy csirkés szendviccsel és kávéval amit sikerült nem kilötykölnie miközben a gép minden irányba hánykolódott a tenger és felhők felett mert viharba keveredett.
A leszállás zökkenőmentes volt, a vonat ami Barcelona szívéig vitte őket szinte rögtön indult ahogy felszálltak rá és hamarosan a Katalán főváros ébredező utcáin rótták első körüket.

A kezdeti eltévedésből egy helyi színész igazította őket útba kinek segítségével az ideiglenes szállásukat egyhamar megtalálták.

A nap ragyogott, a farmer égetett miközben a teraszon várták a házigazdát kinek érkezése után útnak is eredtek de nem jutottak messzire mert hamar kiderült, Sim kártyát csak útlevél ellenében adnak de ez sem volt leküzdhetetlen probléma hőseinknek, irány vissza a szállásra majd a újra a telefonoshoz.
A sikeres sim-kártya-szerzési akció után a bendőjüket is megtömték egy helyi étkezde „english breakfast” spanyol megfelelőjével majd visszatértek szálláshelyükre hogy kicsit magukénak érezhessék a Siesta mentalitását és életérzését.

Pihenőjük után a belvárosba vezetett az útjuk ahol először egy perui lány lakásában felajánlott szobát vették szemügyre és elegyedtek beszélgetésbe a lánnyal miközben ő különféle finomabbnál finomabb falatokkal halmozta el őket.
Innen úgy tervezték hogy rögvest egy másik szobát mennek megnézni de a rakoncátlan telefon meggátolta őket ebben és kénytelenek voltak egy kezelhetőbb mobil szolgáltatásait igénybe venni minek segítségével már be tudták tájolni merre és hova is kell menniük.

A második lakás gazdája leginkább egy rajzfilmből hátrahagyott karakterre emlékeztette Babcit, a nő mosolya nem tűnt őszintének, a lakás kicsi és sötét volt de az 1 éves Soi nevű kutya lelkes farokcsóválással üdvözölte őket.

A harmadik lakás előtt az út fel volt túrva és a házszám sem volt egyértelműen feltüntetve de ez sem jelentett gondot, rövid terepszemle és a házigazdával lefolytatott csevej után azonban innen is távoztak.

Első napjukat végül samponok és kondicionálók vásárlásával zárták a Babkusz nagy örömére, a hazaútjuk gyors volt és telefon-nyomkodással teli.
Ideiglenes lakhelyük erkélyén a kéken világító üveg-uborka társaságában Babakusz vetette fel hogy írják le mindketten kinek hogy maradt meg a nap így íródott eme emlékmű.