Hajnal. Sötét volt és hideg. Hőseink nem tudták mi vár rájuk ha kilépnek a meleget árasztó és ismerős otthon falai közül de a fáradtság és alváshiány eltompította eme felelem gondolatat így álmosan de bátran vágtak neki a nagy kalandnak.

A sárgára színezett taxi egészen a Madách térig repítette őket ahol már egy otromba nagy fehér busz várt rájuk ami Vecsés legfőbb bevételi forrásáig, a sokak által a mai napig is Ferihegyi reptér néven nevezett épület bejáratáig kísérte őket.
A repülőgépre való feljutást az sem akadályozta meg hogy szokás szerint a hangárban kellett kicsit fagyoskodniuk de ez legalább elég időt adott a gyógyszernek Babakusz szervezetében hogy hatni kezdhessen és mire a nagy fém-madár gyomrában helyet foglalhattak már javában tette a dolgát minek következtében ő az út nagy részét végigaludta. Nem úgy mint párja akinek csak minimális alvás adatott meg de cserébe kárpótolta önmagát egy csirkés szendviccsel és kávéval amit sikerült nem kilötykölnie miközben a gép minden irányba hánykolódott a tenger és felhők felett mert viharba keveredett.
A leszállás zökkenőmentes volt, a vonat ami Barcelona szívéig vitte őket szinte rögtön indult ahogy felszálltak rá és hamarosan a Katalán főváros ébredező utcáin rótták első körüket.

A kezdeti eltévedésből egy helyi színész igazította őket útba kinek segítségével az ideiglenes szállásukat egyhamar megtalálták.

A nap ragyogott, a farmer égetett miközben a teraszon várták a házigazdát kinek érkezése után útnak is eredtek de nem jutottak messzire mert hamar kiderült, Sim kártyát csak útlevél ellenében adnak de ez sem volt leküzdhetetlen probléma hőseinknek, irány vissza a szállásra majd a újra a telefonoshoz.
A sikeres sim-kártya-szerzési akció után a bendőjüket is megtömték egy helyi étkezde „english breakfast” spanyol megfelelőjével majd visszatértek szálláshelyükre hogy kicsit magukénak érezhessék a Siesta mentalitását és életérzését.

Pihenőjük után a belvárosba vezetett az útjuk ahol először egy perui lány lakásában felajánlott szobát vették szemügyre és elegyedtek beszélgetésbe a lánnyal miközben ő különféle finomabbnál finomabb falatokkal halmozta el őket.
Innen úgy tervezték hogy rögvest egy másik szobát mennek megnézni de a rakoncátlan telefon meggátolta őket ebben és kénytelenek voltak egy kezelhetőbb mobil szolgáltatásait igénybe venni minek segítségével már be tudták tájolni merre és hova is kell menniük.

A második lakás gazdája leginkább egy rajzfilmből hátrahagyott karakterre emlékeztette Babcit, a nő mosolya nem tűnt őszintének, a lakás kicsi és sötét volt de az 1 éves Soi nevű kutya lelkes farokcsóválással üdvözölte őket.

A harmadik lakás előtt az út fel volt túrva és a házszám sem volt egyértelműen feltüntetve de ez sem jelentett gondot, rövid terepszemle és a házigazdával lefolytatott csevej után azonban innen is távoztak.

Első napjukat végül samponok és kondicionálók vásárlásával zárták a Babkusz nagy örömére, a hazaútjuk gyors volt és telefon-nyomkodással teli.
Ideiglenes lakhelyük erkélyén a kéken világító üveg-uborka társaságában Babakusz vetette fel hogy írják le mindketten kinek hogy maradt meg a nap így íródott eme emlékmű.